Hatékony költözés: a ponyvás teherautó bérlés előnyeiről

Hatékony költözés: a ponyvás teherautó bérlés előnyeiről

Hogyan költözzünk a ponyvás teherautó bérléssel?

A ponyvás teherautó bérlés sokfajta céllal hatalmas segítséget jelenthet. A költözés során azonban kifejezetten jól jöhet, hogy van egy „saját” jármű a kezünkben, amellyel hatékonyan és külső segítség nélkül meg tudjuk oldani a költözést egyik helyről a másikra. Nézzük is meg, hogy ez hogyan valósítható meg a gyakorlatban, és milyen előnyei vannak annak, hogy nem költöztetéssel foglalkozó céget bízunk meg a feladattal.

ponyvás teherautó bérlés1_2

A ponyvás teherautó bérlés segítsége

Először is, hogy megértsük, miért is olyan jó döntés a ponyvás teherautó bérlés, először azt kell megnéznünk, hogy a költöztető cégek hogyan működnek, milyen árakat számolnak fel a költöztetés során. Először is, nekik van saját nagyobb teherautójuk, amellyel egyszerűen lehet költözni, ez természetesen egy előnye a helyzetnek. A másik előnye természetesen, hogy kapunk külső segítséget a pakolásban, és persze a vezetést is ők oldják meg. Mindez azonban fel van számolva nekünk. Egyrészt időben mérve van egy adott ára a költöztetésnek, ami kétszer vagy akár háromszoros fordulás esetében okozhat némi problémát. Másodszor, a fizikai erőnlétet megerőltető feladatok, a felpakolást, a lepakolást mind meg kell fizetni a munkásoknak, amit tulajdonképpen mi magunk is meg tudtunk volna csinálni, hogyha arra lehetőségünk van saját jármű esetében. Számításba kerül persze az elhasznált benzin az út során, ez teljesen korrekt is. És hogyha mindezt kifizettük, akkor még haszna is kell legyen a cégnek a költöztetésen, ami extra százalékokat jelent  a kiadásaink számára.

Hogyha azonban a ponyvás teherautó bérléssel költözik az ember, akkor gyakorlatilag mindent maga old meg, azonban sokat spórolhat a dolgon. A ponyvás teherautó bérlés árát kell csak kifizetnünk, ami néhány ezer forintot jelent, hiszen általában egy nap alatt át lehet kényelmesen költözni egyik helyről a másikra. Nincs tehát egyéb költség. Hogyha mi egyedül el tudjuk cipelni a bútorokat és a dobozokat a teherautóig, akkor meg is van oldva gyakorlatilag a feladat. Persze akkor sem kell kétségbe esni, hogyha az ember nem képes egyedül megoldani a problémát. Ilyenkor jöhetnek a barátok vagy a család, akik segíthetnek átköltözni, és akár még kipakolni is az új helyen. A költözést egyfajta partivá alakíthatjuk, ahol mindenki besegít egy kicsit, aztán ihat egy frissítő sört vagy üdítőt, lehet mesélni az éppen kipakolt dolgokról, és persze ez is csak összeköti az embereket.

Hogyha tehát mi magunk oldjuk meg a költözés nehézségeit, akkor számunkra nem fog ez többet jelenteni gyakorlatilag egy nap bérlésnél és a benzin árjánál. Egy nap alatt többször is tudunk fordulni, hogyha arra szükség van. Számoljuk ki, hogy a nagyobb jármű és kevesebb benzinpénz a kevesebb fordulás miatt jön-e ki jobban, vagy egy kisebb jármű bérleti díja, amivel többször kell fordulnunk, így több benzint is fogyaszt a jármű. Minden megoldható egy kis matekkal tehát, a lényeg a mérlegelés a költözés során. Hogy pontos információkat tudjon meg az ember, itt találhatunk árakat, amelyek a főváros kölcsönzőit reprezentálják: http://www.hatarauto.hu/tehergepkocsik/.

ponyvás teherautó bérlés1_1

A ponyvás teherautó bérlés általános előnyei

A ponyvás teherautó bérlésnek sok előnye van általánosságban nézve is. Alapvetően nem csak egyetlen napra lehet kölcsönözni, hanem megadott időközök vannak, és természetesen akár tartósan is a birtokunkban tudhatunk egy ilyen teherautót, hogyha arra szükség van. A saját ponyvás teherautó vásárlásánál mindenképpen jobban megéri a bérlés, hogyha nincsenek azzal hosszútávú terveink a jövőre nézve. De akár mindennapi használathoz is előnyös lehet egy ideig a ponyvás teherautó bérlés, például még csak induló vállalkozások esetében. Ilyenkor még elég zsákbamacska az ember anyagi helyzete, a vállalkozás tartóssága. A legtöbb egy-két éven belül is veszteséges marad és inkább jó döntés a koncepció megváltoztatása vagy éppen a teljes feladása az üzletnek. Ezt minél kevesebb kárral kell megtennie az embernek ahhoz, hogy fel tudjon állni a veszteségből, hogy akár új vállalkozásba merjen fogni a jövőben. A ponyvás teherautó bérlése egy olyan szempont, amit könnyű felmondani, szemben a vásárlással, amelyen így sokat veszítene az ember. A saját jármű ráadásul felelősséggel is jár, vizsgáztatni kell azt, és persze különböző karbantartási munkálatokra, alkatrészcserékre is szüksége lesz az embernek.

A ponyvás teherautó bérlés azonban mindezektől a terhektől képes megszabadítani az embert. Nem köt minket össze a járművel semmi a bérleti szerződésen túl, mi csak használjuk, de a tulajdonos a kölcsönző cég marad, nekünk csak az általános vezetési szabályokat kell betartanunk és a jármű épségére vigyáznunk. Legyen szó tehát egészen rövid távról, vagy éppen egészen hosszúról, a ponyvás teherautó bérlés nagy segítséget nyújthat az ember számára a mindennapokban és munkaügyekben is. Nem érdemes tehát kihagyni ezt a lehetőséget, érdemes minél előbb ellátogatni egy kölcsönző cég oldalára, kinézni a kölcsönözni kívánt járművet, és ha más nincs hátra, akkor le is foglalni azt a megadott időpontra.

Michael Henderson

http://veledkozosen.hu