Pollen allergia és mit tehetünk ellene?

Pollen allergia és mit tehetünk ellene?

Mitől alakul ki pollen allergia?

A pollen allergia az egyik leggyakoribb allergiás betegség, mely az emberiség igen jelentős százalékát érinti. A pollen allergia csúcs szezonja, ha lehet így fogalmazni általában a tavasz beköszöntével kezdődik és egészen kora nyárig eltart, de sajnos előfordul az is, hogy valakit egész nyáron végig kísér ez a fajta kellemetlenség. A köznyelv ezt a „betegséget” leginkább szénanáthaként emlegeti, de minden ellenkező híreszteléssel ellentétben az adott betegségnek a világon semmi köze nincsen a szénanáthához, hiszen a pollen allergiát alapvetően levegőben szálldosó kósza virágporok belégzése okozza. A szénanátha kifejezés pedig azon a népi hagyomány útján terjedt el, hogy amikor az aratáskor a munkások beszippantották a levegőben szálldosó virágporokat, melyek nyilvánvalóan allergiás reakció váltottak ki belőlük, mint például tüsszögés, orr irritáció és még folytathatnám, viszont arról nem tudtak, hogy valójában ezeket az igencsak kellemetlen tüneteket abszolút nem a széna okozza, hanem a földről felszálló por váltja ki. Alapvetően ez a talán betegségnek azért nem nevezhető, de jelentős kellemetlenséget okozó probléma a légúti allergén betegségek fő csoportjába tartozik, mely olykor egészen komoly tüneteket képes produkálni.

A pollen allergia kiváltó oka, avagy minden, amit a pollen allergiáról tudni érdemes

Alapvetően a pollen allergia kiváltó tüneteit a pollenek, vagyis a levegőben szálló virágporok okozzák, így nyilvánvalóan a tavasz beköszöntétől kezdve szinte minden egyes percben meg kell küzdenünk ezzel a problémával egészen akár október végéig is. Alapvetően a legtöbb ezzel a betegséggel küszködő ember nem az összes létező virágporra allergiás, hanem csak egy bizonyos fajta váltja ki nála ezt a jellegű irritációt, mely igencsak komoly kellemetlenségekkel tud járni.

Alapvetően hazánkban több turnusa van a pollen allergia korszakának, melyek a következők.

Az egyik legsűrűbben előforduló a március-áprilisi időszak, a második ilyen jellegű időszak a nyárvégi-őszi, míg a harmadik a kettő közötti időszakra utal, mégpedig a nyári fő szezonja mely általában áprilistól augusztusig terjed. Ezekben az időszakokban különböző jellegű növények váltják ki ezeket az allergiás reakciókat, így szerencsére nem mindegyik időszak érinti az allergiások minden csoportját. Érdekes módon a pollenallergiának e mellett még egy rendkívül érdekes leágazása is van, ugyanis aki az adott betegségben szenved az gyakorta bizonyos élelmiszerek fogyasztása után is tapasztalhat ilyen jellegű tüneteket. De természetesen ezt amennyiben jelentkezik érdemes az egyedi esethez mérten kivizsgálni, hogy egészen biztosan meg legyünk arról győződve, hogy az adott probléma egyértelműen a pollenallergia vagy sem. Az alábbiakban röviden összegezném a pollenallergia tüneteit, abban a reményben, hogy esetleg valaki rá ismer az adott tünet együttesre és még ideje-korán tudja kezelni az adott problémát, de a legbiztosabb, ha tesztet csináltat utána például a Synlabnál: https://www.synlab.hu/lakossagi/vizsgalat/inhalativ-molekularis-allergia-pollen-panel

A pollen allergia tünetet, avagy miből ismerhetjük fel a pollen allergiát?

Alapvetően a pollen allergia igazán tipikus tünet együttesből áll, melyet igazán egyszerűen fel lehet ismerni és abszolút lehet kezelni. Az első ilyen jellegű jel a folyamatos és alapvetően teljesen indokolatlan tüsszögés, mely tulajdonképpen teljességgel megmagyarázná az irritációt, melyet okoz az adott allergia. A következő pont mely szintén rendkívül árulkodó jel a szokatlanul híg és vizes orrfolyás, az azzal járó orrdugulás és orrviszketés. Továbbá a szemviszketés, könnyezés, kínos szemirritáció és hasonlók mind abszolút árulkodó jelek azzal szembe, hogy bizony pollen allergiával küzdünk. Egyébként még két érdekes és abszolút nem közismert allergiás tünetet is érdemes megemlítenünk, melyek közül az egyik a torokviszketés, mely igencsak kellemetlen tud lenni, míg a másik a fáradtság mely egyébként számos más jellegű betegség tünete is lehet, de alapvetően mégsem gondol senki feltétlen arra, hogy bizony pollen allergiával áll szemben az az illető, aki a fent említett tünetek közül akár csak egyet is produkál.

 Amennyiben felmerült bennünk a gyanú, az esteket olvasva, hogy bizony itt komoly valószínűsége van annak, hogy márpedig pollen allergiával állunk szembe, akkor mindenképpen érdemes ellátogatni az orvosunkhoz, esetleg tanácsot kérni tőle, hogy hogyan lehet ezt egészséges keretek között tartani és megfelelően kezelni. Én személy szerint abszolút meg vagyok elégedve a saját orvosommal, aki egy bizonyos egyénileg kifejlesztett gyógymódot illetve kezelést javasolt a problémámra, így mindenkinek tiszta szívből ajánlom azt, hogy látogasson el az orvosához és érdeklődjön afelől, hogy milyen jellegű kezelést ajánl az adott problémára.

Michael Henderson

http://veledkozosen.hu