Ezért volt jó döntés a mosó és szárítógép

Ezért volt jó döntés a mosó és szárítógép

Az első mosó és szárítógépem

Az első mosó és szárítógépem története olvasható itt, azonban nem kell mindenkinek rögtön fel is adnia az olvasást, mert hasznos információkkal lehet gazdagabb az ember, hogyha szintén nem volt még ilyen háztartási eszköze, de a jövőben szeretne majd. Persze mosógépem nekem is volt korábban, azonban mindig is akartam egy szárítógépet is. Egy kombinált termék azonban minden elképzelésemet felülmúlta. Erről szeretnék most egy kicsit részletesebben is beszámolni. 

Miért döntöttem mosó és szárítógép mellett?

A nyáron új lakásba költöztünk, amely sokkal kisebb a régi nagy családi háznál. Nyáron még nem is volt gond a szárítással, kitettünk az udvarra egy szárítót, és minden néhány óra alatt száraz és illatos volt. Nem jelentett gondot a függönyök és az ágynemű mosása sem, a ruháinkat is mindig szárazon és tisztán tudtuk tartani. Aztán eljött az ősz, és vele a gondok is. Ahogy hűl az idő, egyre nehezebben száradnak a ruhák, a Nap már nem süt olyan melegen, ami miatt érdemes kint szárítani, az esti és hajnali pára mellett pedig egyáltalán nem lehet hatékonyan szárítani, még napok alatt sem tudtunk új ruhaadagot mosni. 

mosó és szárítógép1_3

Elérkezett tehát a benti szárítás ideje, amikor az ember beteszi a nappali közepére, az egyetlen nagyobb szabad helyre a szárítót, és várja a csodát. Igen ám, de egy kis szárítón egy ruhaadag fér el, tehát összességében három nap alatt egy adagot tudunk mosni, nagyjából ennyi ideig tehát nélkülöznünk kell a ruháinkat. Nem is beszélve arról, hogy milyen sok energia mindez. Hogyha a két lakó közül csak az egyiknek nincs ideje épp mosni, mikor neki van sora, máris egy nappal többet kell várnia a másik embernek is. Hogyha az ember felveszi már hétfőn a kedvenc felsőjét, amit csak csütörtökön moshat ki, legjobb esetben is a következő hétfőn veheti fel újra. És lássuk be, hogyha egy egész hétre kell számolnunk a ruhákkal, akkor legalább hét felsőnek, nadrágnak, pizsamának, fehérneműnek, törölközőnek és  egyéb ruhadarabnak kell egyetlen mosásban elférnie. Ami nem fog. Emellett persze arról még nem is volt szó, hogy egyáltalán nem válogattunk fehér és színes ruhák között, a legnagyobb megengedett mosási hőfok szerint és a szennyezettség mértékének megfelelően. 

A mosó és szárítógép megvásárlása tehát részünkről egy teljesen logikus lépés volt. A mosógépünk már egyébként is öreg, ami miatt azonban mindenképpen egy kombinált gépet szerettünk volna, az a helyhiány a lakásban. Egy kisebb albérlet fürdőszobájában egy mosógép mellett egy szárítógép aligha fér el kényelmesen, a kényelmetlen verzió meg körülbelül olyasmi lehet, hogy az embernek át kellene másznia a szárítógépen keresztül, hogy be tudjon állni a tusolóba. Nyilván nincs olyan ember, aki ezt nagy örömmel tenné. A mosó és szárítógép megvásárlásával ezt a kellemetlenséget tudtuk hatékonyan kiküszöbölni. 

A mosó és szárítógép előnyeiről

Azonban csak a megvásárlás után jöttem rá, hogy mennyi előnye is van tulajdonképpen egy mosó és szárítógépnek, amelyről korábban nem tudtam. Sok energiát spórol meg az embernek, hatékonyabbé teszi a foltok tisztítását. Az öblítőt sokszor el is lehet hagyni a hatékonyságának hála, habár én személy szerint ehhez túlságosan is kedvelem a rózsailatú ruhákat. Alapvetően azonban nagyon kevés a gond a mosással, az ember csak beteszi a dobba a ruhákat, a megszokott módon adagolja, majd miután a mosási program lejárt, el lehet indítani a szárítási programot. Alig egy-két óra alatt az ember visszakapja a ruháit, és maximum egy vasalásra van attól, hogy újra fel tudja venni azokat. Vasalni azonban amúgy is kell, nem érdemes tehát erre fogva dönteni úgy, hogy nem érdemes egy mosó és szárítógép megvásárlása. 

mosó és szárítógép1_2

A mosó és szárítógépről összességében

Néhány hónap alatt rá kellett jönnöm, hogy én már el sem tudom képzelni az életemet egy mosó és szárítógép nélkül, hiszen nem csak kényelmes, hanem sok időt és energiát is spórol nekünk. Összességében elmondanám, hogy a víz- és áramfogyasztáson nem láttam igazán változást a használata következtében, most is annyit füzetünk a számlákért, amennyit korábban, tehát én negatív oldalát nem láttam eddig a gépnek, csakis pozitívot. Viszont ezt a pozitív oldal igen erős a mosó és szárítógép esetében, többé nem kell azon aggódnom, hogy előre tervezzek meg minden ruhát, hogy mikor kell majd felvennem, nem lesz olyan, hogy nincsen egy tiszta fehérneműm, hogyha nem mosok azonnal, és nem kell többé három napokat várnom a szárítással sem. Csupán néhány perc alatt kész is van ez a feladat is. A mosó és szárítógép sok felelősséget levett a vállamról a háztartásban, ami miatt nem tudok elég hálás lenni neki. Én összességében mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy ne habozzon a vásárlással, talán elsőre nem tűnik fel, hogy mennyi mindenben is javíthat az életünkben egy ilyen háztartási eszköz, de hogyha egyszer már az otthonunkban lesz, akkor egy-két nap alatt teljesen bele fogunk esni a használatába, és a sok kedvező lehetőségbe, amit magában hordoz. Már most az év legjobb vásárlása volt. 

Michael Henderson

http://veledkozosen.hu